Dátum

2024. okt 30. - nov. 3.
(5 nap / 4 éj)

Helyszín

Nagyvárad, Románia
Posticum
 

Oktatók

Vancsó Zoltán fotográfus
Szaladják István operatőr

Létszám

14 fő

A tábor / fókuszban a tájkép és a meditáció


– Mit kell elérnem, mester?
– A vágyról való lemondás állapotát, anélkül, hogy vágynál erre az állapotra.
– Az tehát a cél, hogy semmire se vágyjam?
– Nem. Az a cél, hogy a semmi vágyjon rád.
(Halmai Tamás: Az üresség közepe)


A zen a belső szabadság útja, mely mindenki előtt nyitva áll. Egy út, amelyen keresztül megszabadulunk gondolataink zűrzavarától, a tudatunkat terhelő folyamatos és nyugtalanító zsongástól. Egy út, amelyen keresztül elérhetünk legmélyebb gyökereinkig, megtudhatjuk, honnan jöttünk, hová megyünk. A zen gyakorlata során, tudatunk lecsendesítésével választ kapunk ezekre a kérdésekre, jóllehet ez olyan tapasztalati válasz, amely nem foglalható szavakba.

A zazen ülő meditációt jelent, amely során a lélegzetünkre figyelünk.  A gyakorlás lényege, hogy túljussunk a személyes nézeteinken, minden ránk kényszerített elképzelésen, és megérkezzünk ahhoz az alaphoz, amely mindannyiunkban közös. Fontos megjegyezni, hogy a zen által nemhogy elveszítenénk egyediségünket, beleolvadva valami megnevezhetetlenbe, hanem megtaláljuk azt, akik valójában vagyunk.

Ezen a ponton kapcsolódik a zazen meditáció a fotózáshoz, és válik a napi alkotómunka fontos kiegészítőjévé. A táborban elsősorban nem a képek megtalálása lesz a célunk, hanem egy olyan belső egyensúly létrehozása, amely lehetővé teszi, hogy maguk a képek találjanak meg bennünket. Ehhez igyekszünk megadni minden elméleti és gyakorlati segítséget személyes tapasztalataink által.

A tábor legközelebb 2024. október 30. és november 3. között kerül megrendezésre. (5 nap / 4 éj)

Vancsó Zoltán és Szaladják ‘Taikyo’ István

(Ezek a fekete-fehér képek kis ízelítőt nyújtanak a zazen világából. Kattintásra nagyobbodnak.)

Jelentkezz most! Van 1 perced?
Taigen Shodo Harada Roshi a Sogen-ji kolostorban naponta kétszer, reggel és este – intenzív gyakorlás (sesshin) esetén háromszor – várja tanítványait az erre a célra fenntartott szobában. Ezeken a találkozókon (sanzen) a mester ellenőrzi a gyakorlók tudatállapotát, elmélyültségét. és egyúttal személyes útmutatást is ad. Ahhoz, hogy valaki mesterré váljon és ellenőrizni tudja a vele szemben ülő tudatállapotát, 20-30 vagy akár több év zazen gyakorlás és képzés szükséges.

Egy nyugati, nem hagyományos zendo (gyakorlóhely).

A zenen belül két nagy iskola létezik. Az egyikben a fal felé fordulva ülnek, a másikban egymás felé fordulva. A meditációban az ellazultság és a koncentráció helyes aránya igen fontos. A előtérben a baloldalon lévő alak kéztartásán látszik, hogy a kelleténél jobban ellazult a figyelme.

A zen mindenki által gyakorolható, nemtől, kortól függetlenül.

Taigen Shodo Harada Roshi (Nagy Törvény Igaz Út Mester)

A kéztartás a zazenben több célt szogál: a finoman összaérintett ujjak és az egymásba tett kezek az energia áramlását segítik, és a hőháztartást szabályozzák. Hidegben melegítenek, melegben hűtenek. Az ujjak által alkotott kör az éntelenséget és a tökéletességet szimbolizálja. Maguk a kezek pedig a test energiaközpontja előtt segítik összegyűjteni az enegiát, amely segíti a meditációt.

Nagyváradi zen elvonulás egy keresztény kápolnában. A zen gyakorlata univerzális, vallásoktól független. A gyakorlat lényegi alapjai a nyugati keresztény tradícióban is jelen voltak a XV. századig, a keleti kereszténységben mind a mai napig jelen vannak. (Fotó: Sütő Zsolt)

A zen bárhol gyakorolható.

ajánlók / korábbi táboraink résztvevői mondták

„Egy egészen új szemléletet kaptam a táborban a fotózáshoz, azóta itthon is más szemmel figyelem a tájat. Eddig is csodáltam Zoltán munkáit, de most már értem is, hogy mi fogott meg benne. A fotózás és a zen meditáció összekapcsolása fantasztikusan jó ötlet volt.” Pinczés Laura, angoltanár

„Mostanában a legjobb döntésem volt, hogy részt vettem ebben a táborban. Sikerült teljesen feltöltődnöm és szinte más tudatállapotba kerülnöm ezalatt az egy hét alatt. Azt hiszem, ezután már nem tudok „mezei” fotókat készíteni :), mert mindenben azt keresem, ami a tábor alatt annyira belém ivódott: ez a csendes, szemlélődős vadászat. A zazen pedig olyan, mintha egy kincset találtam volna, amit ösztönösen keresgéltem egy ideje. Összességében sokkal többet kaptam, mint amit vártam.” Labodics János, mérnök, közgazdász

„Számitottam rá, hogy kitűnő lesz a tábor, de még annál is csodalatosabb volt. Rengeteget tanultam, nagyon jó élmények értek, csak úgy kapkodtam a fejem.” Vezér Boglárka, programozó

„Ebben a táborban lehetőségem volt megérezni és megfogalmazni, hogy a fotó nem kívülről érkezik – mint ahogy korábban gondoltam, és más iskolákban sugallták –, hanem önismeretből és valódi nyitottságból, jelen levésből származik. A zazen több volt nekem mint ülés és légzés. Nagyszerű ötlet a fényképezést ezzel a rendkívüli és rendhagyó dologgal párosítani. Szerettem, hogy kerete volt a tábori életnek, mindennek volt kijelölt időpontja, és ezt végig tartani tudtuk. A szervezésbe nagyon sok munkát fektettek az oktatók, ami az első perctől kezdve látszott. Úgy vezették a tábort, hogy az általuk megálmodott rendbe mindenki tökéletesen belesimult, és nem is kívánt kilépni belőle.
A tábor megajándékozott önmagunkkal, hogy újabb nézőpontból láthassuk a világot, és hogy észre vegyük, mindig történik körülöttünk valami, ami megörökítésre érdemes. Hálás vagyok Zoltánnak, hogy fotózásának a teljes folyamatába – a készülődéstől az utómunkáig – betekintést engedett, nyitott könyv volt előttünk. A képértékelések után pedig úgy éreztem magam, mint akinek a szeméről fellebbentették a fátylat.”
Fitt Tamás, informatikus

 „Hazaérkezésem után több nappal is a tábor hatása alatt voltam, bátran állíthatom, hogy életem egyik legjobb döntése volt részt venni.” Battyányi Béla, fotográfus

a tábor házigazdái / a fotográfus és a filmrendező-operatőr

Vancsó Zoltán

Szabadúszó fotográfus

A képek világába általános iskolai rajztanára, Varga Ferenc indította el 1987-ben. Tizenöt évig sajtófotósként dolgozott, 1995 és 2015 között közel 50 önálló, és több mint 20 csoportos kiállításon vett részt, 14 önálló fotóalbuma jelent meg. 2002 és 2012 között tanított a Szellemkép Szabadiskolában, 2008-2009 között a zoom.hu internetes hírportál képszerkesztője, fotórovat-vezetője volt. 2009-től szabadfoglalkozású fotográfusként dolgozik, rendszeresen tart előadásokat több fotós iskolában.

Szakmai életében a 2012-es év korszakváltást jelentett, ettől kezdve inkább a mozis vetítések erejében hisz, mint a hagyományos fotókiállításokban. 2012 őszén mutatta be az első magyar, egész estés fotófilmet (slideshow-t) Álomvölgy – Az üresség felfedezése címmel, amelyet hetekig sikerrel vetítettek a budapesti Art mozi hálózatban. 2013 májusában Vancsó!Live címmel retrospektív, önálló slideshow estet tartott, majd két új fotóalbumának bemutatóját szintén mozis vetítéssel tette emlékezetessé. 2014 áprilisában Photovancso-Maraton címmel egész napos vetítéssorozatot rendezett, a Fotóhónap 2014 Fesztivál programjában 5 önálló slideshow esttel mutatkozott be. Nevéhez kötődik az első magyarországi 4K – Ultra HD mozis slideshow vetítés.

Az azóta eltelt időben több, mint 300 rövidebb slideshow-t készített, melyeket hétről-hétre publikál a Patreon oldalán. Tíz éven keresztül oktatott a Szellemkép Szabadiskolában, részt vett tíz nyári táborukban mint szekcióvezető tanár. Jelenleg több fotós iskolában és a saját alapítású IMÁGÓ Fotótanfolyam keretében is rendszeresen tart előadásokat, gyakorlati foglalkozásokat. Másik szenvedélye a zene. 2004-ben elvégzett egy hangmérnöki tanfolyamot, és szabadidejében zongorázással, zeneszerzéssel foglalkozott. Az utóbbi években a fotózás mellett a spirituális útkeresés is fontos szerepet tölt be életében, gyakran járja az erdőket, rendszeresen jógázik, fut és meditál.

Szaladják István

operatőr, filmrendező

Fotóművésznek készült, 1993-ban végzett a Színház – és Filmművészeti Főiskolán, játékfilmoperatőr szakon. Rendezései többek közt az Aranymadár című rövidfilm (Kisjátékfilm Fődíj, 31. Magyar Filmszemle, 2003), majd néhány évvel később a Madárszabadító, felhő, szél című nagyjátékfilmje. Operatőrként többek között Hajdú Szabolcs: Tamara című filmjében dolgozott. (Legjobb operatőr – Kritikusok Díja, 2004)

Első mesterének Hamvas Bélát tartja. Hamvas tanításai nyomán kezdte el keresni a saját útját, szellemi ismereteit a szent iratok, valamint a tradicionalisták René Gueneon, Julius Evola, Ananda Coomaraswami tágították. 1990-ben fordult a buddhizmus felé, 1993-ban lett Buddha tanításának a követője Bodhgayában. 1997-ben a művészeteken keresztül találkozott a zennel, Marika Marghescu csoportjában.

1998-tól Shodo Harada Roshi tanítványa. 2000-ben elvonuláson vett részt Japánban a Sogenji kolostorban Harada Roshi vezetésével, aki 2001-ben hivatalosan is tanítványává fogadta, és az avatás során a “Taikyo” nevet adományozta neki.

2016-ig főiskolai docens volt a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolán, ahol a kameraman szakon operatőri ismereteket tanított, jelenleg a magyarországi Onedropzen közösség vezetője.

A zen nem vallás. Sem külön üdv-tanítása, sem dogmatikája, sem eszkatológiája nincs, és szentkönyvre sem nagyon hivatkozik. A zen nem filozófiai iskola, mert nem teória, sőt a súly éppen az életrendre esik. A zen nem szekta, vagyis nem leszűkült vallás, mert amit tanít az éppen a minél tágasabb és minél szabadabb.” (Hamvas Béla)

Néha pont akkor érkezem meg egy-egy helyre, amikor Isten épp arra készül, hogy elkattintsa valaki gépét.” (Ansel Adams)

RÉSZVÉTELI DÍJ

119000Ft

Tartalmazza a szállást (5 nap / 4 éj) és a programokon való részvételt.

Előre fizetendő 60.000 Ft.

Jelentkezz most! / Fél perc alatt kész vagy!

registing

Elolvastam és elfogadom az adatvédelmi nyilatkozatot és az ASZF-et

csomó kérdés / csomó válasz

A szállást (5 nap / 4 éj) és a szakmai programokat: reggeli és esti zazen meditációkat, csoportos konzultációkat, előadásokat, igény szerint egyéni fotós szakmai segítséget, slideshow- és filmvetítéseket).

Jelentkezni e-mailben lehet: info(kukac)imagofototanfolyam(pont)hu

A tábor napjain bőséges reggeli és kétfogásos meleg estebéd fogyasztására van lehetőség a táborhelyünkön, mely együtt 10 EUR/nap áron kérhető. Napközben, alkalmazkodva az őszi napálláshoz, mindig terepen leszünk, emiatt az ebédet (ha szükségesnek érzi) mindenki egyénileg intézi.

18 éves kortól, kezdőktől haladókig bárki jelentkezhet. Nem versengeni fogunk egymással, hanem azt szeretnénk, hogy mindenki a maga útját fedezze fel, és remélhetően egymástól is sokat fogunk tanulni.

A kreativitást, az alkotást és az intuíciót ugyanaz a forrás táplálja, az elme, amely a teremtés folyamatának fegyelmezetlenül csapongó és ellentmondó vágyakkal teli eszköze.

Érdemes lecsendesítenünk elménk szüntelen zakatolását, hogy a spontán, kreatív impulzusok tisztán érzékelhetővé váljanak. Az intuíció egy olyan mindannyiunkban meglévő, elemi belső hang, amelynek semmi köze a tényszerű tudáshoz vagy bármilyen logikus magyarázathoz, mégis érezzük a létezését.

Az intuíciónk az elménk eszköze, az érzékszerveink a testünkké, és minél inkább finomítjuk őket, annál jobban segítenek bennünket.

A zazen csendes ülőmeditáció. Egyenes gerinccel, ölünkben összetett kézzel, nyitott szemmel ülünk egy párnán fél lótusz- vagy lótuszülésben, esetleg lovagló ülésben. Törekedve a tökéletes testtartásra, megfigyeljük a légzésünket és a tudatunk mozgásait. Átéljük létezésünk teljességét itt és most.

Gyakorlás közben nem hallgatunk zenét és nem beszélgetünk. 25 percig teljes csendben vagyunk lehetőleg mozdulatlanul, miközben a légzésünket figyeljük. Ez után 5 perc sétálómeditáció (kinhin) következik. Egyszerre másfél órán keresztül gyakorolunk ily módon. Az utolsó 25 perces zazen után pedig – séta helyett – leborulást végzünk háromszor, ezzel zárjuk a meditációt.

Érdemes laza viseletben lenni, hogy kényelmesen ülhessünk behajlított lábakkal, egy kb. 15 cm vastag párnán. Célszerű boka-, térd- és csípőízületet lazító nyújtó gyakorlatokat ill. ülő alap ászanákat (gyémánt-, lótusz-, féllótusz-, könnyűülés stb.) végezni előgyakorlatként. Javasolt a mértékletesség, a vegetárius étrend, továbbá a tartózkodás az élvezeti mérgektől (alkohol, nikotin, narkotikumok és tudatmódosító gyógyszerek stb.).

A zazen lényege, hogy haladjuk meg a hétköznapi tudatosságot, és jussunk el a tudatunk alapjához, amely túl van azon, amire a hétköznapokban mentális tevékenységként tekintünk. De mi az, ami túl van ezen? Ez az a titokzatos cél, ahová a zen gyakorlása tart, amely során megszabadulunk sémainktól, tanult, öröklött mintáinktól, amelyek befolyásolnak, gátat szabnak alkotókészségünknek. A zazen a tudatunk belső korlátaitól, gátlásaitól való megszabadulás útja.

A zazen végső pontján megszabadulunk elménk béklyóitól, a fájdalomtól, aggodalomtól, tehertől, kétségbeeséstől, bánattól, és minden negatív érzéstől, gondolattól, ami a hétköznapi tudatunkat jellemzi. Megtapasztaljuk, hogy lényünk eredendően boldog, örömteli, szabad, szeretteli, együttérző, és tudatunk áttetszően tiszta, ragyogó, mint egy gyémánt. A zen útja során – mintegy ajándékként – erények és képességek is felbukkannak: az intuíció, fegyelem, kitartás, türelem, másokkal való együttműködésre való készség, bölcsesség.

A mindenkori fotóoktatásból hiányoznak az önismereti órák, pedig ahhoz, hogy ne átlagos képeket hozzunk létre, először is azzal érdemes tisztában lennünk, hogy mi, akik a gép mögött állunk, kik vagyunk valójában? Hogyan is tudnánk az ehhez való közelítés nélkül eredeti, másokra is ható képeket alkotni?

Meggyőződésünk, hogy ezek az órák képeznék a „tananyag” legfontosabb részét, amit persze nem könnyű „oktatni”, de pl. a jóga (ezen belül is a kundalini jóga) vagy a zazen meditáció kiváló katalizátor szerepet tölthet be önvalónk megtalálásában, elménk lecsendesítésében. Úgy véljük, az önismeretünk fejlesztésével együtt érdemes elkezdeni az alkotással (fotózással) foglalkozni, és ekkor ébredhetünk rá arra is, hogy nem szükséges átvett mintákat, trendeket követnünk. Sokkal izgalmasabb az igazi bensőnk felfedezése, és ez által egy végtelen szabad, saját alkotói attitűd kialakítása.

Mindenképp! A táborban a fő tevékenységünk maga a fotózás, a zazen inkább fontos társunk lesz, melyhez semmiféle előképzettségre nincs szükség.

A zen mindenki előtt nyitva áll. A gyakorlás lényege, hogy túljussunk a személyes nézeteinken, minden ránk kényszerített elképzelésen, és megérkezzünk ahhoz az alaphoz, amely mindannyiunkban közös. Fontos megjegyezni, hogy a zen által nemhogy elveszítenénk egyediségünket, beleolvadva valami megnevezhetetlenbe, hanem megtaláljuk azt, akik valójában vagyunk.

- Mester, hogyan fogjak a meditációhoz?
- Feledkezz el a kérdésről.
- Melyikről?
- A válaszról is.
(Halmai Tamás: Az üresség közepe)

Nagyvárad zseniálisan fotogén terep a streetphoto-hoz, ezen kívül a környéken ősszel is rengeteg téma adódik a fotózáshoz. Nagyvárad remek kiindulópont rövidebb-hosszabb túrákhoz. A közeli tavak, erdők és a környező dombok rengeteg témát kínálnak a fotózáshoz, kikapcsolódáshoz, elmélyüléshez, feltöltődéshez.

Amint kialakul a résztvevők névsora, szervezünk telekocsikat Budapestről.

Viszonylag korai kelést tervezünk, a napindító zazen meditáció után érdemes megreggelizni, majd kirándulások, fotótúrák, konzultációk, képválogatások, előadások, film- és slideshow vetítések várnak ránk. Ebédidőben terepen leszünk, ezért érdemes szendvicseket magunkkal vinni, este viszont a táborhelyen meleg vacsorát lehet igényelni. Vacsora után is tartunk egy esti zazen meditációt.

Nem sokat! Ugyanis a technikával kapcsolatban mindent(!) megtalálhattok az interneten és remek tankönyvekben, ezért felesleges lenne pénzt kiadnotok. Ehelyett olyan ismeretanyag és képi látásmód átadására törekszünk, amit máshol nem érhettek el. Természetesen a közös konzultációk alkalmával egy-egy adott képnél több konkrét technikai kérdés is felmerülhet, amelyeket velejéig ki fogunk vesézni.

Zoltán 15 évig kizárólag analóg technikával fotózott, ám a laboráláson kívüli összes, ehhez szükséges és alkalmazott tudást 15 percben el fogja mesélni. Archaikus és analóg technikákkal azért nem foglalkozunk – bár tiszteljük és imádjuk őket –, mert határozottan azt valljuk, 2023-ban nem ez a legfontosabb. Egy jogosítvány megszerzéséhez sem a lovaskocsi és a kétütemű, kormányváltós Trabant vezetésének elsajátítása a legcélravezetőbb, bár mindkettő nagyon romantikus és élvezetes.

Egy biztos: a tábor alatt mindent megtudhattok, ami Zoltán számára szükséges volt technikailag az elmúlt húsz évben a honlapján található 700 fotó elkészítéséhez!

Ez szinte mindegy, de (csak) analóg gépet ne hozz! Akár mobillal is fotózhatsz, ám fontos, hogy képeidet fel tudd tölteni egy laptopra, és tudj velük komolyan dolgozni. Ebben a táborban maga a kép, a látásmód, a gondolat és az ember lesz a figyelmünk középpontjában. Olyan útravalót szeretnénk nyújtani, amiből még évekig meríthetsz a tábor után!

Egy író és egy fotográfus beszélget. Azt mondja az író: „Gyönyörűek a képei, biztosan nagyon jó fényképezőgépe van.” Mire a fotós: - „Az ön írásai pedig elragadóak. Biztosan nagyon jó írógépe van.”

A meditációhoz ülőpárnát mi biztosítunk, de legyen nálad könnyű, otthoni viselet. A fotózáshoz bármilyen digitális gép és/vagy telefon, kártyaolvasó, laptop és egér; a kirándulásainkhoz esőkabát, meleg ruha, túracipő szükségesek.

István zazen meditációkat vezet a Király utcai zendóban. A zendo a nemzetközi Onedropzendo zen szervezet magyarországi csoportjának gyakorlóhelye. A szervezet központi kolostora az okayamai Sogen-ji kolostor. A csoportok vezető zen mestere Taigen Shodo Harada Roshi, a kolostor apátja. Zazen (meditáció) gyakorlás: ONEDROPZENDO, Király utca 28. II.em. 36-os kapucsengő, hétfő - péntek: 7.00 - 8.30, 18.00 - 19.30 / bevezetés a gyakorlásba: csütörtök 17.15-től. A zendo Facebook oldala.

Zoltán honlapján megtalálhatod az általa fontosnak tartott munkáit, régi és legújabb képeivel is rendszeresen találkozhatsz a Facebook oldalán. Az elmúlt három évben közel 30 mozis vetítést rendezett Budapesten, ezekről itt találsz részletes leírást. Itt pedig egy interjút olvashatsz vele. Vagy itt egy másikat. Az általa alapított IMÁGÓ fotótanfolyamról ezen a weboldalon találsz meg minden információt. Az ország különböző pontjain megrendezésre kerülő táborait itt találod összegyűjtve.

A teremtő figyelem abban áll, hogy valósággal figyeljünk arra, ami nincs.
(Simone Weil)

A tábor helyszíne

Posticum
Oradea / Nagyvárad 410477, Romania
Strada Teiului 26

Hogyan jutsz ide

KAPCSOLAT / kérdezz a szervezőktől! / jelentkezés

Név (kötelező)

Email cím (kötelező)

Tárgy

Üzenet